Fülszöveg: Claire White nem mindennapi tinédzser. 

Claire White boszorka, méghozzá a tiszta vérű Utolsók egyike, akikből már alig néhány él a világon, ugyanis a boszorkányüldözők parancsára kegyetlen lények, a zsoldosok sorra végeznek velük. 

A tizennyolc éves Claire, akinek a szülei kiskorában meghaltak, nehezen fogadja el másságát. Egyszerű, átlagos fiatal lány szeretne lenni. 

Gideont, öreg mentorát és jó barátját menekülés közben a szeme láttára öli meg az egyik legkönyörtelenebb zsoldos, és a lány élete ezzel örökre megváltozik.

A mély gyászt, a magányt és a depressziót egy baljóslatú, titokzatos srác felbukkanása töri meg. 

De miért fontos a félig démon, félig boszorkány Kellan Blacknek, hogy Claire-t ráébressze, mekkora varázserővel bír? 

És miért akarja megvédeni őt akár az élete árán is? 

Hogyan kénytelen szembesülni Claire a barátság mélységeivel, a szerelemmel, az árulással, a gyűlölet intenzitásával, az önmagába vetett hittel és saját erejével? 

A fenyegetettség folyamatosan ott lebeg a lány feje felett, mint valami ködös árny…

Csak egyvalaki tudja, hogy a legnagyobb veszély egyre közeledik, és a tűz ereje mindent lángra lobbanthat.

Cselekmény: Először is szeretném elmondani, hogy mérhetetlenül szégyellem magam, amiért ennyire kevés magyar irodalmat olvasok mostanában! Pedig Isten látja lelkem, annyi, de annyi kedvencem van a magyar írók közül: imádom Gárdonyit, Fekete Istvánt, Vámos Miklóst és még sorolhatnám.... a kortárs magyar írók közül pedig alig-alig ismerek egy-kettőt. Szégyen. Tudom. 
Mentségemre legyen mondva, estére annyira lezsibbaszták az agyamat a mindennapok terhei, a gyerekek, az itthoni dolgok stb. , hogy többnyire nincs erőm szépirodalmat olvasni. Csak egyre vágyom: könnyű, gyorsan olvasható könyvekre, melyek elrepítenek a mindennapokból egy új, egy különös, más világba, elfeledtetik velem az éppen aktuális problémákat, kikapcsolnak... Ezért olvasom ennyi ifjúsági és ennyi fantasztikus irodalmat mostanában. De amint lehet, azért időnként beiktatok egy-egy pluszt, egy-egy értéket is... 


De lássuk a könyvet: Claire White boszorkány. Méghozzá nem is akármilyen boszorkány: ő az Utolsók egyike, akinek mindkét szülője boszorkány volt, és azok felmenői is mind. Nem keveredtek más lényekkel, oly módon, mint a Harry Potterben a sárvérűek...
Ezért az ő tudása értékes, meg kell őt védeni...
Csakhogy öreg mentorát megölte a Zsoldos, aki rájuk talált, és arra hivatott, hogy elpusztítsa az Utolsókat a Föld színéről. Claire új mentort kap, méghozzá a hihetetlenül vonzó és titokzatos Kellan Black-et (figyelitek a játékot a nevekkel!) Claire hihetetlen módon vonzódik a fiúhoz, és úgy tűnik, a fiú is hozzá, csakhogy amint megérintik egymást, Claire-nek irtóztató fájdalmai lesznek, úgy érzi, valami húzza, vonja őt lefelé. Kiderül: Kellan félig démon, s mivel Claire hozzá képest végtelenül "tiszta", nem érintkezhetnek. 
Közben a Zsoldos újra rátalál a lányra, és menekülniük kell....


A sztori jó. Engem az zavart a legjobban, hogy az eleje végtelenül hosszúra nyúlt. Túl sokáig kerülgették egymást Claire és Kellan, túl sokáig tartott, mire egymásra találtak, holott már a legelejétől kezdve nyilvánvaló volt a vonzalmuk. (Pl: Claire egy átvirrasztott éjszaka után jön rá, hogy jé, ő szerelmes Kellan-be, holott hosszú napok - és fejezetek - óta mást sem csinált, mint majd elepedt érte, minden gondolata ő volt, csorgatta a nyálát . Ennyir vak és naiv nem lehet valaki!) 


Onnan kezdve, hogy a Zsoldos rájuk talál, beindul a könyv és hihetetlenül izgalmassá válik. Tele van hosszú és "látványos" akciójelenettel (bár még az akciójeleneteket is megtöri néha Kellan és Claire szerelmes enyelgése... ami talán kell, de én nem hiszem, hogy ha az életemet és a szerelmem életét mentve villámgyorsan menekülnöm kellene, akkor még lenne kedvem és időm a Jane Eyre-ből idézgetni, mielőtt elindulok), nagy csatákkal és összecsapásokkal, árulással, nagy találkozásokkal.




Benina stílusa még kiforratlan, de nagyon ígéretes! Minden tiszteletem az övé: csodálom azt a hihetetlen fantáziavilágot, amit megalkotott, szeretem a  néha egészen kiváló írásmódot, ahogy ír. Remélem, a következő kötetben (merthogy ez egy trilógia első része) még többet megismerhetünk a boszik világából és a többi Utolsóról - ők keltették fel leginkább az érdeklődésemet.


Az epilógust külön kiemelném: annyira tökéletesen lezárja a könyvet, hogy akár így, magában is megállná a helyét, kerek egészet alkot. Bravó!


Karakterek: Claire nekem nem lopta be magát a szívembe: olyan nagyon gyerekes és lassú felfogású, hogy szörnyen idegesített! Nagyon mérges voltam rá. De javára legyen mondva, a könyv végére hihetetlen fejlődésen megy át, és a végén igazi hősnő válik belőle.
Kellan "Mr. Tökéletes". Annak ellenére is, hogy félig démon... és azt hiszem, ezzel mindent elmondtam.
Az én kedvencem Cameron volt, szerettem a jóindulatát és jókedvét, a ragaszkodását és hűségét. Remélem, nem őt nyírja majd ki Benina! :-))))


Borító: Nagyon szépek és hangulatosak a cirádás betűk, találóak a tűzcsóvák. Így egyszerűségében tökéletes lenne, ha nem érezném azt, hogy mostanában olyan egy kaptafára készülnek ezek a borítók...(lásd: Alkonyat könyvek stb.)


Kezdő író kezdő könyve, lehet még fejlődni, de izgalmas, olvasmányos, 3 pontot adok. Várom a folytatást.

Fülszöveg: Olykor tényleg nagy terhet jelent egy rejtélyekkel teli családban élni. A 16 éves Gwendolyn legalábbis meg van győződve erről. Amíg egy napon egyszerre - mint derült égből a villámcsapás - a 19. és 20. század fordulóján nem találja magát, és világossá nem válik számára, hogy ő maga a legnagyobb rejtély a családban. Amit viszont még csak nem is sejt: az időutazások alatt kerülendő a szerelem. Mert ettől aztán tényleg a feje tetejére áll minden!

Kerstin Gier bestseller-szerző utánozhatatlan érzékkel kelti életre a legcsodálatosabb érzést a világon!

Éld át te is Gideon és Gwen kalandjait, akik szerelmükkel áttörnek az idő korlátain!

Cselekmény: Őszintén szólva nem sokat vártam ettől a könyvtől. Nem tudom miért, egyszerűen nem fogott meg a fülszöveg, vagy nem tudom... Ehhez képest kaptam egy nagyon jó stílusú, tökéletes ifjúsági regényt, ami igen meglepett!

Adva van nekünk Gwen, aki 16 éves és kicsi korától tudja, hogy az ő családja különleges. Unokatestvére ugyanis, Charlotte magába hordozza az időutazás képességének génjét, és amint betölti a 16. évét, elkezdheti kalandos életét. Ezért Charlotte különleges bánásmódban részesül kicsi korától kezdve: vívni, táncolni, viselkedni tanítják stb. Gwen e mellett azt, hogy ő halottakat lát és társalog velük, nem is érzi különleges dolognak. 

Aztán egy napon Gwen szédülni kezd, és hipp-hopp a múltban találja magát. Nem érti, hogy lehet ez, hiszen ő nem hordozza a gént, és mégis. Kiderül, tévedés történt, nem Charlotte az "örökös", hanem Gwendolyn, ő a 12. időutazó, aki a jóslat szerint lezárja a kört... Legalábbis Szent Germain gróf szerint, aki felállította ezt az elméletet és létrehozta az kronográfot (ennek a szerkezetnek a segítségével nem spontán, hanem előre időzített helyen és időpontban lehet utazni az időben). Gwennek teljesíteni kell a feladatát, amiben a 11. időutazó, Gideon segít neki - vagy inkább fordítva: ő segít Gideonnak.

Közben Gwen rájön, mennyi titok rejtőzik minden mögött. Mert ki ez a félelmetes és titokzatos Szent Germain gróf? Miért óvja tőle őt az édesanyja? Mi van akkor, ha bezárul a kör? És miért akarja ezt megakadályozni a szintén időutazó Lucy, Gwen nagynénje, aki társával, Paullal együtt elmenekült és valahol az idők között bujkál??

Az egész könyv tele van titkokkal, izgalommal, ráadásul mindez annyira könnyed, annyira szórakoztató stílusban megfogalmazva, hogy öröm olvasni minden sorát. Úg y éreztem, mintha tényleg Gwen, egy 16 éves mesélné mindezt, benne van a korosztály minden naivsága, gyermeki bája, ráadásul annyi humorral és öniróniával fűszerezve, hogy végig mosolyt csalt az arcomra. Igen, ilyennek kell lennie egy tökéletes ifjúsági könyvnek!!!

Ja és még valami: az alcím Az időtlen szerelem története. Ennek ellenére senki ne számítson szerelmes könyvre. Igaz, van két tini, akik törvényszerűen megtetszenek egymásnak és talán egymásba is szeretnek, de mellőzve van minden romantikus maszlag, nincs semmi túlfűtött érzelem, meg "nem tudok élni nélküled". Ez csupán két fiatal vonzódása egymáshoz, ami a könyv végére bontakozik ki, de annyire kezdeti dolog ez, hogy még bármi lehet belőle: világmegváltó szerelem éppúgy, mint egy könnyed, gyerekkori fellángolás.. És ez így jó. Hogy mi lesz belőle, az majd a további kötetekből derül ki ...

Karakterek: Gwendolyn maga a narrátor, vagyis olyan, mint maga a mű: naiv, bájos, 16 éves fruska, aki hirtelen belecsöppen egy nagyon fontos dologba és nem tudja, mit kezdjen vele. Szerethető, könnyed és humoros.

Gideon a megtestesült tökéletesség: jóképű, okos, mindenhez ért - egy baj van vele : ezt ő is tudja magáról. De ez így jó, így lesz ő is tökéletes egész!

Borító: A borító nagyon ötletes, nagyon tetszik. Külön kiemelem, hogy a további részek , melyek a Zafírkék és Smaragdzöld címet viselik, alkalmazkodnak egymáshoz és a címükhöz. Így a betű szín mindig követi a cím jelentését. Tökéletes!

Ha pontozni kell, könnyű szívvel adok 5 pontot!

Fülszöveg: Századokon át tartó stabilitás és béke után felborul a tündérudvarok közötti egyensúly. Irialnek, a Sötét Királynak új kihívással kell szembenéznie. Ha kudarcot vall, vérontásra és brutális erőszakra kell számítani. 

A 17 éves Leslie semmit sem tud a tündérekről és a viszályaikról. Egy nap megtetszik neki egy hátborzongatóan gyönyörű, szemeket és szárnyakat ábrázoló tetoválás. Meg van róla győződve, hogy ez a szimbólum hozza el számára a változást, amelyre kétségbeesetten vágyik. 

A tetoválás valóban megváltoztatja, de nem úgy, ahogy remélte. Különös dolgokat és baljós változásokat tapasztal: Leslie és Irial sorsa összefonódik. A lány egyre mélyebbre merül a tündérek világába, képtelen ellenállni a csábításnak. 

"A lány a korábbi életére gondolt: a drogosokra a házukban, a részeg vagy ki tudja éppen hol kódorgó apjára, a kifizetendő számlákra, az étteremben töltött hosszú órákra, a barátainak mondott hazugságokra. Ugyan mi hiányozna ezek közül? Nem akart visszatérni a fájdalommal, aggódással és félelemmel teli életéhez. Euforikus örömre vágyott. Érezni akarta, ahogy elolvad Irial karjában. Arra a hatalmas, vad örömre vágyott, amely olyan erővel hatott rá, hogy elvesztette tőle az eszméletét."

Leslie és az első kötetből megismert Niall már egy ideje vonzódik egymáshoz, de a Nyárkirálynő még azt sem engedi, hogy kettesben beszélgessenek. Nem elég, hogy a fiú tündér, még a múltja is sötét titkokat rejt. Vajon Niall szerelme elég erős ahhoz, hogy ez az árnyakkal teli veszélyes világ ne nyelje el örökre a lányt?

Cselekmény: Ez a könyv a tündérvilág sorozat második kötete. Azonban azt tudni kell, hogy valami különös elgondolás folytán Melissa Marr itt főszereplőket váltott, s bár a történet majdnem ott folytatódik, ahol az első véget ért, a fő karakterek ezúttal nem Aislinn és Keenan, hanem Leslie, Aislinn barátnője és Niall, Keenan tanácsnoka. Valamint belép egy új szereplő is, Irial, a Sötét Udvar királya (őrá már volt utalás az első kötetben is, na, ebben a részben most színre lép!). 

Először azt gondoltam, hogy ez nem lesz így jó, miért nem Aislinn történetét folytatja, miért vált, nem fog ez nekem tetszeni. Aztán csodák csodájára az történt, hogy ez a rész sokkal jobb lett, mint az első! A történet kiváló: izgalmas, lebilincselő és szívfájdító, a karakterek jól kidolgozottak, szerethetők, a hangulata, stílusa magával ragad!

A történetről: Leslie Aislinn legjobb barátnője. Azelőtt nem volt titkuk egymás előtt, de Leslie-nek - édesanyja halála óta - szörnyű titkai vannak: apja elkezdett inni, bátyja drogügyletekbe keveredett, néha alig tudják kifizetni a számláikat, ráadásul gyakorta megszállják a házukat bátyjának drogos haverjai, akik egy napon elkábítják Leslie-t és megerőszakolják. Leslie ezt a titkot hordozza magában, de úgy tesz, mintha minden rendben lenne. Szégyelli magát és fél..Végül abban talál magának vigaszt és menedéket, hogy elhatározza: tetováltatja magát, hogy újra magáénak érezze a testét, újra legyen ereje...

Kiválasztja magának a tetoválást, azonban sikerül neki éppen azt, amit Irial, a tündérek Sötét Udvarának királya készíttetett. Ezt a tündérek könnyeiből és véréből készült tintával készítik el, és rajta keresztül táplálkoznak az emberek érzelmeiből - ez a sötét tündérek tápláléka. Egyúttal a tetoválás összeköti sorsát, érzéseit Iriallel, s mint a drogosok, függővé válik. 

Ugyanakkor Niall, aki Aislinn kérésére Leslie majd' minden lépését követi, beleszeret a lányba, és Leslie is vonzódik hozzá. Tetszik neki a fiú kötődése, biztonságban érzi magát mellette. De szerelmük nem teljesedhet ki igazán, hiszen a tetoválás elkészül és Irial magához köti a lányt.

Hogy mi lesz hármuk sorsa, mi lesz Leslie-vel, és a tündérekkel, azt nem árulom el. Aki nagy akciókra számít, pörgő eseményekre, az csalódni fog. Ez a könyv az érzelmekre épít, tele van vívódással, bánattal, lemondással. Azt taglalja, mit jelent a szeretet, mit kell megtennünk másért és mit saját magunkért. NÉha kicsit zűrzavaros, de úgy tökéletes, hiszen Leslie érzelmeit követjük. A véde valamilyen szinten happy end - ha azt vesszük - , mégis szívszorítóan fájdalmas. Véleményem szerint pont így kellett lennie...

Ezúttal sokkal többet megtudunk a tündérek világáról is, főként a Sötét Udvar kerül előtérbe. Ez egy tökéletesen felépített világ, külön társadalmi rendszerrel, külön uralkodó házakkal, külön feladatokkal. Színes, fantáziadús, érdekes.

Karakterek: Az első részben Seth-en kívül senkit nem kedvelet meg igazán. Itt más a helyzet. 

Bár Aislinn, Keenan ebben a részben is szerepel, Aislinn továbbra is olyan semmilyen, én nem látok benne semmi különöset, ami őt Nyárkirálynővé teszi. Számomra ő inkább idegesítő. Keenant itt, ebben a részben jobban megértettem, de ezáltal nem lett kedvesebb számomra, sőt! 

Niall az egyik nagy kedvenc - szerintem mindenki számára. Minden megvan benne, ami általában a hős, a romantikus szerelmes karakterek velejárója: kedves, oltalmazó, önfeláldozó, gyendéd és megértő. Nem lehet nem szeretni és nem lehet, hogy ne szakadjon meg érte a szívünk. 

 Ugyanakkor ott van Irial, aki elvileg Niall ellenfele és ellentéte, a Sötét Király. Tudjuk, hogy ő rosszat cselekszik, bajba keveri Leslie-t és egyáltalán: ő a rossz oldalon áll. Mégis...én kedveltem őt. Ő legalább nyílt lapokkal játszott, megmondta mit tesz és miért, nem volt olyan alattomos és sunyi, mint Keenan... És a felszín alatt tudtuk, hogy mégsem olyan rossz ő. Képes szeretni, félteni és elengedni, ha kell. 

Leslie pedig annyira emberi volt, annyira valóságos, hogy őt azért szerettem meg.

Izgalmasan várom a folytatását - ami nem a 3. rész, hanem a 4. lesz! (minden páratlan rész főszereplője Aislinn és Keenan, minden párosé pedig Leslie és társai).

Borító: Ugyanúgy gondolom, mint az első résznél: szép, szép, de nem értem továbbra sem a virágokat ... :-))

Megérdemli az 5 pontot!

Fülszöveg: A tékozló fiú. Egy veszedelmes szerelem. És a halálos titok...

Grace Divine, a város lelkészének lánya beleborzong, valahányszor visszaemlékszik arra az éjszakára, amikor Daniel Kalbinak nyoma veszett. Nem csupán a fiú eltűnésének körülményeit fedi sűrű homály, de a lány bátyja, Jude sem tud elfogadható magyarázatot adni arra, miért tért haza vérrel borítva.

Egy nap Daniel hazatér, Grace pedig hamarosan döntéshelyzetbe kerül: vagy hagyja magát Daniel iránti vonzalma által irányítani, vagy engedelmeskedik Jude akaratának. Miközben a lány egyre közelebb kerül szerelméhez, lassanként megtudja, mi történhetett azon a borzalmas éjen. Ráébred, hogy veszély fenyegeti mindazokat, akik kedvesek számára, megmentésüknek azonban ára van: Grace üdvössége. 

Cselekmény: Erről a könyvről sok negatív kritikát olvastam, ezért bevallom, picit félve vettem a kezembe. De végül örültem, hogy mégis belekezdtem, mert jó élményt szerzett, szerettem olvasni - minden hiányossága ellenére is. 

A sztori röviden: Grace a helyi közösség lelkészének lánya, afféle jókislány. Mindig igyekszik jót cselekedni, jól viselkedni, megtartani az adott szavát.Jude a bátyja ugyanolyan, mint ő, mégis a suli legmenőbb srácai között van. Ez eléggé ellentmondásos, mert ha a való életet nézzük, a jófiúk/lányok többnyire háttérbe szorulnak, strébernek tartják őket, meg hasonló. Na ez itt nincs: itt népszerűek, de maga a közösség is más: istenfélők és vallásosak, akik tisztelik a lelkészüket és igazi lelkipásztoruknak tartják, aki egyben tartja a nyáját. Ez így rendben is van, biztos vagyok benne, hogy létezik ilyen!

Grace művészeti iskolába jár, éppen festészet órára érkezik, mikor összetalálkozik gyerekkori szomszédjával, Daniellel, aki kisfiúkorától kezdve szöges ellentéte volt Grace-nek és Jude-nak: ő a fekete bárány, bajkeverő, rossz fiú. Sok évvel ezelőtt Daniel egyszer csak eltűnt Grace életéből egy  Jude-dal történt különös incidens után. Hogy mi volt ez az incidens, ezt senki nem árulja el Grace-nek, sőt azóta ki sem ejtik otthon a Daniel nevet. Úgy tesznek, mintha nem is létezne, pedig egykor családtag volt.

Grace otthon azonban most mégis megemlíti, hogy Daniel visszatért, mire Jude megígérteti vele, hogy nem beszél vele többet és elkerüli. Azonban Grace szerelmes még mindig a fiúba, ráadásul segíteni is akar neki - Daniel annyi vizsontagságon ment keresztül, hogy Grace úgy érzi, ez a küldetése. Aztán egész különös dolgok derülnek ki Danielről, ráadásul visszatér a sok évvel ezelőtt már megjelent "szörny", aki szedi az áldozatát. Ki lehet a gyilkos, és van-e köze mindennek Danielhez? Mit tud Jude? 

Jó sztori, lehetne nagyon titokzatos, nagyon félelmetes,de sajnos már korán ellövi az írónő a poént, és ki lehet találni mi is áll Daniel titka mögött és sejteni lehet, ki a gyilkos... Így nagy fordulatok csak Grace számára vannak, mert ő annyira vak és naiv, hogy nem veszi észre azt sem, ami a szeme előtt zajlik közvetlenül. Pedig annyira nyilvánvaló! Néha kedvem lett volna egyszerűen megrázni, hogy ébredj már fel, nyisd ki a szemed!!! A másik, ami Grace-szel kapcsolatban nagyon zavart: először simán megszegi a Jude-nak tett ígéretét, sőt később a Danielnek tett ígéretét is megszegi, aztán pedig minden igyekezetével azon van, hogy mégse szegjen meg egy ígéretet, mert az hogy néz ki...És az, hogy szuperhőssé akarja tenni Danielt! :-))) Jajj, ennyire nem is értem, hogy lehet valaki buta és naiv! 

Kicsit elkanyarodtam a témától - nem a karaktereket akartam most elemezni, hanem a történetet.... 

A történetet átszövik a vallásos elemek, így a tékozló fiú esete, és hasonlók. Én ezt nagyon szerettem, ez tette érthetővé, teljes egésszé és logikussá a történetet. Ez magyarázta a karakterek jó és rossz cselekedeteit.

A magyarázatul szolgáló levelek a végén bravúrosak, nagyon jó írói fogás, érdekessé tette az egészet, Bár itt sem értettem Grace-t, hogy miért húzta az elolvasásukat annyi ideig, szerintem mindenki egyből belevetette volna magát a titkok nyitjába! A legutolsó levél olyan infokat tartalmaz, amivel nagy döbbenetet lehetett volna elérni, ha kicsit jobban van tálalva. Számomra nagyon meglepő volt, és nem értettem Grace miért nem lepődik meg, miért fogadja olyan természetesen .... Kár, hogy ezt elrontotta DeSpain, ebből szuper csavart lehetett volna csinálni - ez volt a legnagyobb sérelmem.

Összességében: Minden kis hiba ellenére azonban nagyon szerettem olvasni a könyvet! Üdítő, jó hangulatú, pont annyi romantikával, ahogyan én szeretem, pont annyi félelmetes jelenettel, ahogy én szeretem, kicsit kevesebb meglepetéssel mint vártam, de mégis jó stílusban, szerethetően. 

Karakterek: Grace-ről már elmondtam a véleményemet: szerethető, de nagyon naiv és gyerekes, néha egyenesen lassú felfogású.

Daniel karaktere az első néhány fejezetben Patch-re emlékeztetett a Csitt, csitt-ből: arrogáns, szemtelen, igazi rosszfiú. Kicsit túl hamar nyitott véleményem szerint Grace felé, jobban kellett volna neki erőlködni, hogy távol maradjon tőle, túl hamar lett belőle romantikus hős. De ennek ellenére is szerettem őt, éreztem a késztetést, hogy megvédjem, megvigasztaljam, annyi rossz érte őt kicsi korától kezdve...

Dont is bírtam, és végig úgy éreztem, hogy lesz még vele valami, vártam , hogy mit csinál majd, mi lesz, aztán a végén....

Borító: A borító szép, bár megint az a problémám vele, hogy semmi köze nincs a könyvhöz. Miért lila? Miért láb?   Ráadásul Meg Cabbot egyik könyvének szinte ugyanez a borítója, csak ott mások a színek:

Érdekes..Engem ez kicsit zavar.

A külföldi borítókat most is találóbbnak gondolom:

 4 pontot kap a hiányosságok miatt...

Fülszöveg: A tündérek kedvesek és bájosak?

Épp ellenkezőleg: erősek, veszélyesek, s az emberek világában élnek. 

Hol láthatatlanok, hol pedig álcát öltenek, és nem sokan tudják, kik ők valójában. Ám a 17 éves Aislinn tudja: a tündérlátás képességével született, amely számára inkább teher, mint áldás. Mindig ott vannak körülötte, látja a kegyetlenségüket, de a nagyanyján kívül senkivel sem beszélhet róluk. A legjobb stratégia elkerülni őket… 

Egyes számú szabály: Soha ne hívd fel magadra a figyelmüket!

Kettes számú szabály: Ne beszélj a láthatatlan tündérekkel!

Hármas számú szabály: Ne bámuld a láthatatlan tündéreket! 

Már késő. A nyomába szegődtek. Egy halott lány és a farkasa, valamint egy félelmetes, ugyanakkor ellenállhatatlan vonzerőt sugárzó fiú, Keenan. Vajon mit akarnak tőle?

Az eddig biztonságot nyújtó szabályok már nem működnek, s minden veszélybe kerül: Aislinn szabadsága, halandó élete, és a legjobb barátja, Seth, aki talán már több mint barát. 

Fokozatosan kibontakozik egy évezredes történet átokról, beteljesületlen szerelemről, gonosz erőkről és kitartásról. Talán nem tökéletes minden, de az lehet. Tündérintrika, halandó szerelem, egy ősi játék kegyetlen szabályai és a modern elvárások összecsapása - erről szól Melissa Marr 21. századi tündérmese-sorozatának első kötete.

Cselekmény: Aislinn kicsi gyerekkorától kezdve tündéreket lát maga körül mindenütt, de nagyanyja intelmére úgy kell tennie, hogy senki - még a tündérek se - ne vegye észre, hogy ez így van. Kerüli őket, kerüli a feltűnést, mert tudja, hogy a tündérek veszélyesek, csintalanok és a legkevésbé sem kedvesek. Fél tőlük. Ezért is barátkozott össze néhány hónapja Sethtel, a nagymenő, piercinges sráccal, aki egy fém vasúti kocsiban lakik. A tündérek ugyanis "allergiásak" a fémre, így azt elkerülik. Aislinn ezért folyton Sethnél lóg, próbálja hárítani annak közeledési kísérleteit, mert - bár tetszik neki a srác - attól fél, hogy ő is csak egy újabb trófea lenne annak gyűjteményében.

Aztán egyszer csak észre veszi, hogy valamiért mégiscsak észrevették őt! Követni kezdi egy halottnak tűnő lány a furcsa farkasával és a gyönyörű, bronzvörös hajú, csillogó bőrű Keenan. Sőt a srác udvarol neki, beiratkozik a sulijába, kávézni hívja és Aislinn nem érti miért. Fél, sőt retteg, tudja, hogy akit a tündérek elcsábítanak, az többet nem tér vissza az emberek közé...

Félelme feltűnik a jóbarát Sethnek is, így Aislinn beavatja őt: elmond neki mindent, amit tud a tündérekről és csodák csodájára Seth nem neveti ki, nem nézi komplett őrültnek, hanem hisz neki. Fura és kicsit hihetetlen is, én betudtam annak, hogy Seth ezzel szeretne közelebb kerülni Aislinnhez, ezzel akar a bizalmába férkőzni, merthogy a fiúnak tényleg tetszik a lány, és nagymenő nőcsábászból romantikus, segítőkész és megértő hőssé változik. Talán itt meg is botránkoznék és a fejem csóválva mondanám, hogy "na ne, azért ez már erős túlzás és ilyen nincs", ha nem emlékeztetne Seth olyan nagyon valakire. Valakire, aki a 15 évvel ezelőtti baráti körömhöz tartozott, és tökéletesen illik rá Seth jelleme és leírása. Annyi különbséggel, hogy neki csak egy piercingje volt: a nyelvében (Hú, de menőnek számított ez akkoriban, minden lány azt akarta kipróbálni, hogy milyen lehet egy nyelvpiercinges fiúval csókolózni!). Egyébként ő is szuperszexi volt, döglöttek utána a csajok és egyedül lakott egy lakásban, ami  a haveri kör "főhadiszállása" volt akkoriban. És ő is ugyanúgy udvarias és baromira kedves volt a lányokkal, de olyan magabiztosság lengte korül, amivel még nem találkoztam. Aztán jött egy lány, és Ő lógó nyelvvel szaladt utána....

Bocs a kitérőért...:-) Ez az én személyes kötődésem Sethhez :-))

Szóval, Aislinn megtudja, hogy Keenan azért követi őt, mert azt gondolja, ő az új Nyárkirálynő, és magával akarja vinni őt a Próbára, hogy ez kiderüljön. Mert ha tényleg Aislinn az, akkor Keenan visszakapja az elveszett hatalmát (ő a Nyárkirály természetesen), legyőzik a gonosz Télkirálynőt és megmentik a Nyári Udvar tündéreit. Ha azonban mégsem Aislinn az, akkor olyanná változik mint Donia, a halottnak hitt lány: megszállja őt a Télkirálynő fagyossága, nem érintheti meg többé Keenant és mindaddig megmarad ebben az állapotában, míg Keenan meg nem találja az igazi Királynőjét... VAgyis a fiúnak nem Aislinn az első próbálkozása, hosszú évtizedek óta keresgél és ítél lányokat különös sorsra...

Nagyjából ennyi a sztori.... Érdekes a Melissa Marr által felépített tündérvilág, bár ebből a kötetből túl sokat nem tudunk meg róla: főként a Nyári udvar és a Téli rajzolódik ki homályosan, de utalások vannak rá, lhogy ezen kívül létezik több is... érdekes, hogy az írónő is negatív szerepben tünteti fel a tündéreket (Cassandra Clare is...), lerombolja a tündérekről alkotott pozitív sztereotípiákat... 

A történet meglehetősen egyszerű, az elejétől kezdve tudjuk, mi lesz a vége, és ki is Aislinn, meglepő fordulatok nincsenek...Mégis szerettem olvasni, könnyed volt, egyszerű.

Karakterek: Aislinn és Keenan elvileg a főszereplő ebben a részben, tehát nekik kellene lenni a főkaraktereknek. Mégis úgy érzem, őket ismertem meg a legkevésbé. Főként Aislinn esetében. Annyira eltörpül a többi karakter mellett, hogy szinte nem is emlékszem már rá, hogy milyen is... NEm tudom, miért van ez, de valahogy úgy érzem, az ő karaktere a legkidolgozatlanabb... 

Keenant talán szeretnem kéne, mert hát mégis ő a Nyárkirály és Aislinn párja lesz a sorozat többi részében, mégis idegenkedek tőle. Nagyképű, önző és lelkiismeretlen. Doniát szereti, mégis örök kárhozatra ítéli, mint annyi lányt előtte. Aislinnt választja, és udvarol neki, de csak önző okokból. A hatalmon kívül és a népén kívül semmi nem fontos számára, vagy ha mégis, azt elnyomja magában. De talán pont ilyen egy király? Ilyennek kell lennie? lehet, nekem ez akkor sem szimpatikus..

Hozzám legközelebb a király egyik tanácsnoka, Niall és Donia állt. Igazán megszerettem Niallt a jóságáért, sajnáltam Doniát a helyzetéért, amit azért mért rá a sors, mert annyira szerelmes volt Keenanbe, és szerelmes még most is, miközben gyűlölnie kéne. Ő volt a legemberibb ezzel a sok törtető és lelketlen tündér között.

Összességében: Egy könnyedén olvasható könyv, meglepő fordulatok, nagy érzelmi viharok, őrült akciójelenetek nélkül.

Borító: Nagyon szép, bár igazából nem értem a virágot, de nem is lényeges. Tetszik nekem.

3 pontot adok, ami azt jelenti közepes kategória, nálam az egyszer olvasható kategória...

Fülszöveg: A legendákkal övezett híres londoni viktoriánus temető, a Highgate szomszédságban áll egy fura ház, a Vautravers. Mielőtt rákban elhunyt, itt élt az excentrikus Elspeth, aki lakását Amerikában élő ikernővérének huszonegy éves ikerlányaira, Juliára és Valentinára hagyta. A lányok birtokukba veszik Elspeth hagyatékát, beköltöznek a lakásba, és lassan felfedezik Londont: megismerik szűkebb környezetüket, a baljós árnyakkal teli temetőt, a bogaras szomszédokat, sőt, Elspeth volt szeretőjét, a megtört lelkű, gyászoló Robertet is.

Az ikrek kapcsolatára azonban rányomja bélyegét Valentina rossz egészségi állapota, a folyamatos egymásra utaltságuk, és egy szörnyű titok, amely miatt anyjuk és Elspeth valamikor régen örökre eltávolodtak egymástól.

Amikor Valentina és Robert kapcsolata elmélyül, kiderül, Elspeth kísértetként még mindig a lakásban él, és egyáltalán nem nézi jó szemmel a bimbózó viszonyt…

Cselekmény: Nem is tudom, mit vártam ettől a könyvtől. Az Időutazó feleségét láttam már filmen, ebből kiindulva talán egy kicsit romantikus, kicsit misztikus könyvre számítottam. Ehhez képest kaptam egy baljós hangulatú, titkokkal, kísértetekkel övezett, szerintem igen kemény könyvet.

A könyv első fele kifejezetten unalmas volt számomra: Julia és Valentina megtudja, hogy sosem látott nagynénjük, Elsbeth egy londoni lakást hagyott rájuk a Highgate temető szomszédságában, de az örökség feltétele az, hogy egy évig a lakásban éljenek. A két lány, mivel egyébként sem csinálnak igazából semmit (az egyetemet otthagyták, dolgozni nem dolgoznak és úgy általában véve semmi tervük nincs a jövőre nézve), kapva kapnak az alkalmon és Londonba utaznak birtokba venni a házat. Egyúttal remélik azt is, hogy Elsbeth lakásában fény derül arra, hogy nagynénjük és anyjuk, Edie között mi volt az a konfliktus, ami miatt sok-sok éve nem beszéltek egymással, holott ők is ikrek voltak. Azonban a titok rejtve marad: Elsbeth Robertnek, a szerelmének adta azokat a naplókat, amik a titkot rejtik, ő pedig - valami különös oknál fogva - nem akarja azt elolvasni.

Közben Elsbeth visszatér a lakásába mint szellem, külső szemlélőként ismerkedik a lányokkal, féltékenykedik Robertre, aki közben Valentina "lovagja" lesz, Julia pedig összebarátkozik a felső szomszéddal, a pánikbeteg Martinnal. Azon kívül, hogy fény derül ezeknek a különös és végtelenül furcsa emberek jellemére, a lányok felfedezik Londont, igazából semmi nem történik... A könyv felénél már idegesen lapozgattam, hogy mi lesz már, legyen már valami!

Aztán Elsbeth megtalálja a módját, hogy hogy vegye fel a kapcsolatot a lányokkal, beszélgetni kezdenek, Valentina lázadozik Julia akaratossága és elnyomása ellen és különös tervet eszel ki, amivel elszakadhatna az ikertestvérétől. Robert és Elsbeth segít neki.. Aztán jön a végkifejlet, ami ledöbbentő, fény derül minden titokra, hogy aztán egy nagyon nagy pofont kapjunk a végén. 

Nem egy könnyed írás, a vége nagyon kemény, engem nagyon ledermesztett.

Karakterek: Ebben a könyvben senki sem normális! A szó legjobb értelmében. Mindenkinek van valami pszichés eredetű problémája: Robert félénk és gátlásos (hetekig nem mer bemutatkozni a lányoknak!), Martin a legdurvább pánikbeteg (ki sem teszi a lábát a lakásból, dobozokba zárja az emlékeit, kényszeresen számol, bizonyos tevékenységek előtt stb.), Julia erőszakosan elnyomja a testvérét, Valentina akaratgyenge, Elsbeth egy végtelenül önző nőszemély és még sorolhatnám. Senkit nem tudtam megszeretni, talán még a szánalomra méltó Martint bírtam a legjobban, de őt is csak azért, mert nagyon sajnáltam... Ő legalább jóindulatú...

Összességében: Érdekes könyv, különös atmoszférával, különös karakterekkel, kemény lezárással. Nem lett a kedvencem, de örülök, hogy végigolvastam, plusz élménnyel gazdagított....

Ha pontozni kell, 4 pontot adok.

Ezeket olvastam- tavasz

• Alex Flinn: Beastly
• Ally Carter: Ha megtudnád, hogy szeretlek, meg kellene öljelek
• Andrea Cremer: Nightshade - Az őrzők
• Brenna Yovanoff: Az elcserélt
• Brunonia Barry: A csipkeolvasó
• Carrie Ryan: Kezek és fogak erdeje
• Cassandra Clare: Üvegváros
• Claudia Gray: Evernight
• Claudia Gray: Homokóra
• Claudia Gray: Nézz az égre
• Daniel Glattauer: A hetedik hullám
• Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre
• Dennis Lehane: Egy pohárral a háború előtt
• Jay Asher: Tizenhárom okom volt
• Julia Quinn: Sir Philippnek szeretettel
• Libba Bray: Lázadó angyalok
• Libba Bray: Rettentő gyönyörűség
• Lisa Jewell: Vince és Joy
• Maryrose Wood: Méregnaplók
• Nalini Singh: Vonzódás
• Paulinyi Tamás: Bólébál
• Polly Shulman: Rajongás
• Sara Gruen: Vizet az elefántnak
• Sarwat Chadda: Az ördög csókja
• Stephenie Meyer: A burok
• Suzanne Collins: Az éhezők viadala
• Suzanne Collins: Futótűz
• Virginia C. Andrews: Hajnal, a virradat gyermeke