2013. október 8., kedd

Jennifer E. Smith: Milyen is a boldogság? (blogturné)


Elgondolkodtatok-e már rajta valaha, hogy milyen is a boldogság? Hogy mit jelent számotokra boldognak lenni? Hogy mitől váltok azzá?

Nos, Jennifer E. Smith valószínűleg sokat gondolkodott a kérdésen, és sokat gondolkodott rajta október 15-én megjelenő új könyvének két szereplője, Ellie és Graham is, valamint az a néhány blogger, aki ezúttal arra vállalkozott, hogy bemutassa Nektek, hogy mire is jutott e két fiatal....

S hogy Ti is részesülhessetek az érzésből, a könyv nyújtotta élmény mellett megajándékozunk Titeket jó zenékkel, mennyei és hűsítő ízekkel, szívhezszóló idézetekkel, álombeli szereplőkkel és az írónővel készült csodálatos interjúval. S ha mindez mégsem lenne elég a boldogságotokhoz: hát játsszatok a könyvekért, amit a nyereményjáték során megnyerhettek! 
Gyertek velünk, tudjátok meg Milyen is a boldogság!!!





Jennifer E. Smith: Milyen is a boldogság?

Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Borító: papír, puha kötés/keménytáblás
ISBN: 9789632613147
Oldalak száma: 448 oldal
Megjelenés: 2013. október 15.

Fülszöveg:
Két idegen, Graham Larkin és Ellie O’Neill akkor ismerkednek meg – legalábbis virtuálisan –, amikor Graham véletlenül e-mailt küld Ellie-nek kedvenc háziállatáról, Wilburről. A két tizenhét éves fiatal e-mailezni kezd egymással, bár az ország átellenes felén élnek, és még egymás keresztnevét sem tudják.
Szellemes és feledhetetlen levelezésükben Graham és Ellie feltárják egymás előtt az életüket, reményeiket és félelmeiket. De mindent azért nem osztanak meg a másikkal: Graham nem tud Ellie családjának titkáról, Ellie-nek pedig fogalma sincs, hogy Graham a rivaldafényben él.
Miután Graham kihasználja a lehetőséget, hogy elutazhasson Ellie otthonába, a maine-i Henley városkájába, netes kapcsolatuk végre valóban személyessé válik. De lehet egy pár két ennyire különböző hátterű fiatalból úgy, hogy minden ellenük szól?
Egy sorsdöntő nyár történetét elmesélve Jennifer E. Smith új regénye bizonyítja, hogy az élet – akárcsak a szerelem – tele van meglepő felfedezésekkel és szerencsés tévedésekkel.
Ha a szerelem e-mailben jelentkezik, vajon megéri válaszolni?

A könyvről:
Véletlenek....sokan, sokféleképpen gondolkodnak róluk.  Van, aki hisz bennük, van aki azt mondja, nem létezik, hogy minden eleve elrendeltetett, és az, ami történik, az egyszerűen a sors keze. 

Én leginkább azt szeretem gondolni, hogy véletlenek vannak, ám mi döntjük el, hogy rálépünk-e az útra, amit felkínálnak nekünk, vagy figyelmen kívül hagyjuk őket és elindulunk egy teljesen másikon.


Ám azt, hogy az az út hová vezet, nem tudhatjuk előre...ha véletlenül megtalál minket egy rossz címre elküldött üzenet, válaszolhatunk rá, vagy egyszerűen félretehetjük és kitörölhetjük a rendszerünkből.  Hogy melyiket választjuk, csak rajtunk áll. S aszerint, hogy miként választunk, rálépünk egy lehetséges útvonalra a sors útvesztőjében, és ezernyi újabb apró véletlenszálat indítunk útjára...S hogy hová vezet ez az út? Nos, ez az, amit soha, senki nem fog tudni meghatározni...

Ti mit tennétek? Válaszolnátok az eltévedt email feladójának?


Ellie megtette, és egyetlen apró üzenet miatt megváltozott az egész élete, gondolkodásmódja, és igen, talán a jövője is...legalábbis Jennifer E. Smith könyvében...


Ellie egy maine-i kisvárosban éli csendes, nyugodt életét édesanyjával, mentesen minden nyüzsgéstől, felhajtástól és szenzációtól. Azt is mondhatnánk: élete tökéletesen eseménytelen és egysíkú. Az egyedüli változatosságot egy eltévedt e-mail jelenti, ami egy ismeretlen fiútól érkezik az ország másik feléről - véletlenül Ellie-hez. Levél levelet követ, míg azon veszik észre magukat, hogy a hónapok óta tartó beszélgetésnek köszönhetően jobban kötődnek a másikhoz, mint bárkihez ezen a világon, anélkül, hogy valaha is találkoztak volna, vagy akár csak tudnák a másik nevét...

Aztán Ellie egy levelében elszólja magát arról, hogy hol is lakik... Graham megragadja a kínálkozó lehetőséget, és elhatározza: bárhogyan is, de megkeresi a lányt. Ám azzal egyikük sem számol igazán, hogy Grahamnek nem lehet magánélete: felkapott színész és a kíváncsi riporterek minden lépését követik. 
Legyőzhetők-e az akadályok, amik kettejük közé ékelődnek, képesek-e megnyílni a másik felé, rálelnek-e a békére saját magukban, megtalálják-e a választ a kérdéseikre,  megtudják-e, hogy milyen is a boldogság? Ezt tudhatjuk meg a könyvből...

Jennifer E. Smith tökéletesen ért ahhoz, hogy egy könnyed, rózsaszín történetbe belecsavarjon jóval mélyebb és érzékenyebb tartalmakat. Hiszen a könyv nemcsak egy bimbózó és akadályokkal birkózó kapcsolat történetét meséli el, de választ keres arra is, hogyan lehet megtalálni az utat a családunkhoz, miként dobjuk félre a sérelmeinket és próbáljunk a másik szemével látni.

Ellie és Graham története nem egyszerűen egy tini romantika, hiszen mindketten egészen különleges és nem mindennapi életet élnek, amelynek buktatóival sorra meg kell birkózniuk: Grahamnek a gyorsan jött népszerűséggel, Ellie-nek pedig az egész életét végigkísérő bujkálással, titkolózással és apja fájdalmas döntésével.
Nem egyszerű a feladat, és talán egyedül nem is boldogulnának vele. Véletlenszerű egymásra találásuk mindkettejük számára támasz és bátorítás, ami hozzásegíti őket ahhoz, hogy szembenézzenek a problémákkal, és ne meneküljenek folyton előlük.

Jennifer E. Smith ugyanakkor a könyv minden momentumában a család támogató erejét hangsúlyozza, a szülők feltétel nélküli szeretetét és odaadását, ám szereplőit mégis önállóságra készteti és hagyja, hogy egyedül találják meg az útjukat. 

Mert ez az, ami a könyv minden édes romantikája és bájos fiatalsága ellenére a regény legkardinálisabb kérdése: megtudni, kik is ők valójában, merre tartanak és mit akarnak az élettől. 
Hogy lesz-e kettejüknek közös útjuk? Nem lényeges. Mert akárhogy is, már megadták a másiknak mindazt, amit csak módjukban állt megadni.

Mindazonáltal fontos hozzátenni, hogy ez a sok-sok mögöttes tartalom rejtve, megbújva lapul egy édes, könnyed, megmosolyogtató szerelemi történet álarca mögött,  nyári, tengerparti környezetbe ágyazva, romantikus naplementékkel, forró, égető napsütéssel, száraz, sós szellővel a bőrön. Szinte hallani a sirályok rikoltozását, a hajók felvisító kürtjeit, a forró levegő alig észrevehető vibrálását. 

A fiatalos, könnyed nyelvezet, az e-mailek humoros és bájos felsorakoztatása, a fejezetek előtti üzenet-töredékek felvonultatása különlegessé, sajátossá teszi a könyv egészét, élvezetes, szórakoztató olvasmánnyá.

S ha nem gondolkodtál el még soha azon, hogy mi is az a boldogság, nos, ezek után egészen biztosan megteszed...Sőt, talán még listát is készítesz róla...



Karakterek:
Meglehetősen közel érzem magamhoz a Jennifer E. Smith által megformált karaktereket, különösképpen a lányokat. Talán azért, mert egyes vonásaikban saját, tinédzserkori önmagamra emlékeztetnek. 
Kicsit zárkózottak, komolyak, de ha kell csodálatos módon képesek elengedni magukat és nyitni mások felé, s bár felelősségteljesek és kötelességtudók, afféle jókislányok, ha nagyon kell, képesek tűzön-vízen átgázolni és bolondságokat is megtenni valamely nagyobb, nemesebb vagy fontosabb ügy érdekében.

Mint Ellie...és mint én annak idején...

Graham személyisége sokkal bonyolultabb és összetettebb számomra: amellett, hogy nyílt, őszinte és barátkozó, a korán jött siker és népszerűség miatt egy kissé sérült lélek is. Magányos, szeretetre, megértésre vágyó karakter, mégis tele optimizmussal és életkedvvel. Egy kicsit olyan, mint a borító képén a napsugarak: energiával, pozitív szemlélettel tölt el, felderíti bárki napját, mintha tényleg a boldogság forrása lenne.

Emellett a két sugárzó fiatal mellett jelenik meg a csalódott, ám mégis reménnyel, hittel teli, boldogságra törekvő anya, aki bármit képes megtenni a gyermekéért és kettejük nyugalmáért. Szerettem a kissé infantilis és megmosolyogtató homár-mániáját, ez tette őt annyira szerethetővé és életszerűvé.


A másik oldalon pedig ott áll Graham családja, akik szintén a saját boldogságukat teszik félre a gyermekükért és félreállnak fiúk útjából, azt gondolván, hogy ők ott már feleslegesek. Könnyekig megható jelenet, mikor Graham rájön: mennyire tévedtek mindannyian...

Egyetlen karakter van, akivel nem tudok mit kezdeni, és ez Ellie barátnője. Egyszerűen nem értem, mi az ő szerepe, mi az ő személyével a célja az írónőnek. Igazából túl sok szerepe nincs, semmilyen szempontból, akár ki is hagyható a történet cselekményszálából. Ráadásul karakterjegyei nem is teljesen kiforrottak - számomra nem túlságosan szerethető figura.

A legmisztikusabb szereplője a könyvnek Ellie apja, akinek karaktere számos lehetőséget tartogathatna, ám mégis a háttérben marad. Az hiszem, az Ellie-ben bujkáló kíváncsiság átragadt énrám, és most szenvedélyesen szeretnék belelátni az apa fejébe, döntésének motivációiba, mindennapi életébe... de jobban belegondolva, talán akkor máris megszűnne olyan érdekesnek lenni. Attól válik figyelemfelkeltővé és izgalmassá, hogy homályba burkolódzik, rejtőzködik...

Bizony, néha jobb a dolgokat csak a háttérből szemlélni és megmaradni a boldog tudatlanságban...

Borító:
Szeretem az írónő könyveihez készült borítókat. Egyszerűek, fiatalosak, játékosak, mégis több dolgot is elmesélnek a könyvről... a fiatal pár a vízen, távol mindenkitől, abban a pillanatban, amikor a természet éppen elaludni készül... a boldogság apró falatkái összhangban egymással...
A betűtípus pedig enyhít minden túláradó érzelmet és komolyságot - könnyed, fesztelen stílusról árulkodik...






Egyél Te is Süti szendvicset!
avagy mi is az a Whoopie pie...


Annak ellenére, hogy azt mondják, a makaron és a cupcake után a Whoopie pie a legújabb hóbort a sütni szerető háziasszonyok körében, azt kell mondanom: én bizony még sosem hallottam róla ... eddig! 
Jennifer E. Smith könyvében ugyanis Ellie és Graham ezt a sütit keresik minden cukrászdában, hogy megkóstolhassák végre Maine hivatalos süteményét. Mert ezelőtt bizony még ők sem hallottak róla!

Pedig a Whoopie Pie nem egy mai, modern édesség, múltja, hagyománya van - a nevének pedig egy nagyon mókás, édes története - bevallom, emiatt tetszett meg annyira, és próbáltam ki...most pedig már...szenvedélyes Whoopie rajongók lettünk...

A szóban forgó édesség egy amerikai, amish sütemény, amelyet a háziasszonyok készítettek férjeiknek útravalóként, ebéd mellé desszertként. A legenda szerint, amikor a földeken a férfiak kinyitották az ételes dobozaikat és belekukkantottak megnézni, hogy ezúttal mit is csomagolt nekik gondoskodó feleségük, a sütiszendvicset meglátva örömükben felkiáltottak: Whoopie!! Vagyis Juhéjj! Jupppiii! :) Innen kapta aztán ez a finom édesség a whoopie pie, vagyis magyarul hűha süti nevet.

S hogy mi is ez a süti szendvics? Két puha, kakaós réteg finom krémmel összeragasztva, az alábbiak szerint:  

Hozzávalók:

A kakaós süteménylapokhoz:
113 g olvasztott vaj
210 g cukor
1 tojás
1 kk vaníliakivonat
300 g natúr joghurt
280 g liszt
46 g kakaópor
1 kk szódabikarbóna

A krémhez:
170 g olvasztott vaj
280 g porcukor
160 g krémsajt
2 kk reszelt citromhéj
4 ek citromlé

Elkészítése:
Előmelegítjük a sütőt 180 fokra és sütőpapírral bélelünk ki egy jó nagy tepsit.
A vajat megolvasztjuk és elkeverjük a cukorral, tojással, joghurttal és vaníliával. Hozzáadjuk a száraz hozzávalókat (lisztet, kakaóport, szódabikarbónát) és alaposan összekeverjük. A masszát habzsákba, vagy egy zacskóba töltjük, aminek a sarkán lyukat vágunk, és kb 4-5 cm átmérőjű köröket nyomunk a sütőpapírra - legjobb, ha belülről kifelé haladva csigákat formálunk.
(Első sütés alkalmával én így csináltam, de el kell mondjam, nem igazán szeretem a habzsákot...egyrészt rettenetesen utálom elmosni, másrészt elkerülhetetlen, hogy könyékig krémes legyen tőle az ember. Arról nem beszélve, hogy amikor sok kis éhes száj követeli rajtad mielőbb a sütit, nincs idő elszórakozni a részletes formálással. Így aztán második alkalommal egyszerűen megfogtam egy kanalat, kis halmokat hordtam fel a tepsire, eligazgattam - az eredmény ugyanaz lett, csak ötször kényelmesebben és gyorsabban)
10-12 percig sütjük, majd hűlni hagyjuk. Közben a krém hozzávalóit alaposan elkeverjük, majd ha a sütilapok teljesen kihűltek, elkészítjük a szendvicseket.

A krémről: az előbbiekben leírt citromos krém az egyik hagyományos, eredeti  receptje a whoopie pie-nak, de az ízesítés számtalan módon variálható. Az én lánykáim nem igazán vannak oda a savanykás ízért, és én is jobban szeretem a különlegesebb ízeket. Így aztán második alkalommal narancsos krémmel csináltuk - és "Hűha!!!" fenséges lett! A csokoládé és a fanyar narancs találkozása mennyei, a dicséretek száma - megszámlálhatatlan. 
Most egy újabb variáción töröm a fejem: legközelebb mentás krémet használunk (hála neked After eight! )

Próbáljátok ki! Egyszerű, nem nagy ördöngösség elkészíteni, a puha rétegeknél finomabb tésztát elképzelni sem tudok, a krém pedig - ezernyi lehetőséget rejt!


Játsszunk együtt, hogy Téged is eltaláljon a boldogság!

Az élet a boldogság állandó keresése. Sokszor azonban észre sem vesszük, ha a boldogság ott van a szemünk előtt.
Ellie és Graham most segítenek, hogy észrevegyük az apróságokat, amelyek boldogságot csempészhetnek a hétköznapokba.
A Milyen is a boldogság? című könyv egyes fejezeteinek elején Ellie és Graham elárulják, számukra mi a boldogság. Nektek nincs is más dolgotok, mint ezeket megkeresni a mi blogbejegyzéseinkben, majd beírni a Rafflecopter megadott sorába. (Nem kell megijedni, egyik sem lesz spoileres!)

Minden blogbejegyzésben egy újabb boldogságmorzsát találtok, és minden morzsa egy újabb esélyt jelent arra, hogy megnyerjétek a nyereménykönyvek egyikét!

/ A nyereménykönyveket kizárólag magyarországi postacímre áll módunkban postázni!/

a Rafflecopter giveaway





Elolvasnád Te is? Olvass bele, majd rendeld elő kedvezménnyel!
Meghosszabítva október 31-ig!!!




5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Roni! Klassz a könyvkritikád+a sütirecept is, nagyon fincsinek tűnik, és kíváncsi lennék a te saját készítésű narancsos krémedre, ha ide leírnád azt nagyon szépen megköszönném. Köszi előre is:Enikő.

Roni olvas írta...

Kedves Enikő!
Köszönöm a dicsérő szavakat, hidd el, a süti tényleg finom, a lányom ma is előállt azzal, hogy csinálunk-e "hupi pie-t" :)
A narancsos krémet ugyanúgy csináltam, mint a citromosat, azzal a különbséggel, hogy a citromlé helyett 100 %-os narancslét használtam - többet - és narancsdarabkákat ráadásként.
Ma viszont - mivel kevés időnk volt, egyszerű narancspudingot tettem a rétege közé (vaníliás pudingpor 100 %-os narancslével felfőzve! ), úgy is isteni volt! :-)
Jó étvágyat hozzá! :)

Cseppke írta...

Szia!
Köszi ezt a szuper sütireceptet! Mindenképpen meg fogom csinálni. :) Milyen krémsajtot használtál? Bármilyen jó hozzá, vagy mascarpone kell?

Roni olvas írta...

Kedves CSeppke!
Remélem, a süti Nálatok is akkora sikert arat majd, mint nálunk :)
Egyszerű sajtkrémet használtam, nem mascarpone-t, de azzal is isteni lehet, bár én azt nem gyümölccsel ízesíteném...Majd mesélj, hogy sikerült! :)
Roni

Névtelen írta...

KÖSZI SZÉPEN!!!!!! Hamarosan megsütjük édesanyummal :)
üdv: Enikő

Megjegyzés küldése

Template by:
Free Blog Templates